Tegnap este megérkezett a rendszer. Használatba is vettük :)
Keezah-t elég volt kétszer beletenni, és tudta, mi a dolga Sethike többször is járt arra, kapart is benne, de hogy elvégezte-e a dolgát, nem tudnám megmondani. Viszont ma reggel rajtakaptam, hogy a sarokba pisilt :(
Előtte nyifogott kicsit és kaparta az almot, de végül úgy döntött, a rongyszőnyegen jobb helye lesz. Belenyomtam az orrát, aztán beletettem az alomba. Remélem, érti.
Mióta idekerültek, ugyanolyan szilikátos almot használunk, bíztam benne, hogy ha magát a 'tálcát' nem is, de ami benne van, megismerik.
Talán kicsit elsiettük, ma még kivárok, mi lesz (itthon vagyok, mekkora szerencse!!:(), de ha továbbra is mellé jár, akkor visszakerül a régi tálca, bele a piros feltét, hogy szokják.
Magáról a rendszerről annyit, pont olyan, mint a képen. Elég stabil, tömör, strapabírónak tűnik (bár nem tapostam meg, így nem lehetek biztos benne)
Elég sekély, kevés alom fér bele, ami valahol nem is baj, hiszen a végére teljesen kikopik. Viszont ott is szilikát van, ahol sose volt.
Biztat a tudat, hogy múló állapot. Csak Sethet kellene meggyőzni arról, hogy ez milyen jó! :)