2016. április 11., hétfő

Vissza egyet

Két hete használjuk a narancs karikát, ez alatt az idő alatt kétszer cseréltem almot. A kisdolog nagy része a lyukon át a wc-be ment, csak le kellett húzni. A nagydolog viszont már problémásabb.
Sethi rendben megtalálta és az esetek nagy többségében sikerült a karika közepébe intéznie a dolgát, Keezah viszont istennek nem ment volna bele. Két teljes ágyneműcsere után átszokott a wc-ben rendszeresített, alomsöpréshez használt kislapátra. Érdekes, hogy csak a nagydolgot intézte a lapátra, és igazából nem is értem, hiszen a mozdulat és a guggoló póz minden esetben ugyanaz, pisilni pedig a wc-be járt.
Úgyhogy úgy döntöttem, visszalépünk egyet, és visszateszem a piros karikát. Így is épp elég stresszes lesz majd újból a narancsra lépni, mivel az előző bejegyzésben 'emlegetett' csésze-csere a küszöbön áll, talán már holnap jönnek a mesterek. A csere után pedig a narancs karika közepén egészen a vízig látnak majd.

Kis szösszenetként, a jó idővel megjelentek a mindenféle madarak. Sethike tisztára megőrül, és a szúnyoghálón keresztül princeli őket. Már néhányszor sikerült is összevesznem vele, mert az ugrás határán volt, és valljuk be, negyedik emeletről, szúnyoghálón keresztül kiesni nem életbiztosítás.

Szóval folytatódik az orientális macskákkal egyáltalán nem unalmas élet :) Minden nappal újabb bolondságokat mutatnak be, kíváncsiságuk pedig határtalan.

Nagyjából két hetet tervezek adni nekik a piros szinten, utána jelentkezem :)