2016. március 31., csütörtök

Tapasztalatok 2

Nagyjából 48 órája van használatban a narancs karika, ezalatt mindössze egy baleset történt, Keezah úgy gondolta, az ágyon jobb helye lesz a nagydolognak. Ez tegnap délután történt, azóta minden rendben. Ma reggel elmentem dolgozni, ahogy szoktam és arra jöttünk haza, hogy sehol egy folt vagy oda nem illő kupac. Ez mindenképp biztató.

Seth is rendben megtalálta, sőt, ő egyenesen a lyukba pottyantott. Egyelőre (úgy gondolom), nem tudatosan, de a végtermékek nagy része a lyukon keresztül a wc-be megy, így csak le kell húzni, tehát ez már félsiker. Hozzátenném, hogy az utóbbi két napban nem kellett almot cserélem, sőt, úgy gondolom, ilyen tempóban még további két napig biztosan nem kell. Természetesen, szilikát van mindenhol, de végül is, ez ezzel jár, nem igaz?... :)

Lapos öblítésű wc csészénk van, így a végtermékek nem a vízbe mennek, ennek annyi hátránya van, hogy az égig bűzlik (még akkor is, ha időben lekezelem)... Azt hiszem a wc amúgy is megérett egy cserére, úgyhogy ez már nem lesz így sokáig, néhány ezer forintért már lehet kapni mély öblítésűt. A víz, amibe esik, elfedi majd a szagokat (legalább is nagy részben). Ja, és szereznem kell egy időzítős illatosítót. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése